A gyakorlatban régóta tesztelt tény: minél híresebb az objektum, annál több pletyka van körülötte, annál több támadás érte, és minél többen álmodnak arról, hogy valaki más költségén magára vonják a figyelmet. Ennek fényében logikus, hogy James Cameron Avatarja, amely már legendává vált, még évekkel a megjelenése után is kritikát kap.
Először is ki kell emelni, hogy a történelem legjobban kereső film forgatókönyve nem igazán ragyog különösebb eredetiséggel. A szerzőt plágiummal és régi szovjet tudományos fantasztikussal, valamint számos rajzfilmmel vádolták, például a Denevérek a Terra bolygóért vagy a Pacahontasért, sőt az Oscar-jelöltek is (Tánc a farkasokkal). Ennek oka a szakértők szerint nem az ötletek lopása, hanem a "közös" gondolatok használata, amelyek szinte minden kultúrában megtalálhatók. Például kereszteződések találhatók mind a buddhista mitológiával, mind az ókori göröggel.
Valójában egy másik szenzációs nyilatkozat érkezett Andrej Boriszovtól, Jakutia kulturális miniszterétől. Kritikusan elmondta, hogy 20 évvel ezelőtt biztos volt abban, hogy a hollywoodi rendezők eljutnak a hagyományos jakut eposzokhoz - és ennek legjobb megerősítése az Avatar volt, a legendás Olonkho alapján. Sőt, maga az eposz véleménye szerint sokkal közelebb áll a modern fiatalsághoz, mint "Cameron speciális effektjei".
A "cselekménylopás" azonban ügyes és meglehetősen észrevehetetlen volt. Olonkhóban a főszereplő váratlanul megismeri az isteni ősöket, ami kedvesének keresésére taszítja. A cselekmény fő része egy sor teszt átadásából és az "alvilág" ellenségeivel való harcból áll. Érdemes felidézni, hogy az "Avatarban" a főszereplő, egy katona elárulja hadseregét, hogy az őslakosok oldalán álljon, illegálisan kiutasítva a földjükről.
Vannak azonban a cselekmények nyilvánvaló kereszteződései: a jakut eposzban megjelenik az univerzum fája, amely három részre osztja a világot. A fa lényege egy bizonyos istennő. James Cameron szintén hatalmas szent fát "ültetett" el Pandoráján, sőt anyagtalan szellemet adott neki: azonban kiterjesztette az egész bolygón. De itt véget érnek a hasonlóságok.
Ennek oka az lehet, hogy Olonkho nem egy sajátos történet, hanem egy egész epikus rendszer, amelyek közül csak néhányat fordítottak oroszra, másokat pedig egyáltalán nem írtak le, csak az őslakosok fejében maradtak. Talán Boriszov, kifejezve gondolatát az UNESCO kongresszusán, nem a saga leghíresebb részét jelentette?
