Vannak rituálék, amelyek gazdagabbá és gazdagabbá teszik az életet, rituálék, amelyek speciális ismereteket és felelősségteljes megközelítést igényelnek. Ilyen rituálék közé tartozik a teaceremónia, amelyet egyetlen gyorsan elkészített teáskanna sem pótolhat, mert egyet kell értenie, hogy az egész életfilozófia nem egyszerűsíthető le a szokásos folyadékbevitelre.
A teaszertartás nagyon gyakori jelenség az ázsiai országokban. Különleges kánonjait hagyományosan Japánban, Koreában, Tajvanon figyelik meg, azonban az ókori Kínát joggal tekintik a nagy teakultúra valódi ősének, amelyben a főzési folyamatot az ismeretek szintjére és magának az életnek az ízére érzékeltették..
Béke minden tealevélben
Úgy gondolják, hogy ez a rítus Kr. U. Ötödik században jelent meg annak köszönhetően, hogy egy buddhista szerzetes egy másik meditáció során tealevelek főzésével próbált harcolni az alvás ellen.
Egy másik változat szerint Lao Tzu, ősi kínai filozófus lett az ősi hagyomány alapítója. Az aranygyógyital fogyasztásának kultúráját a szerzetesek hagyományosan különleges lelki szertartásként használják, bárki számára elérhető, függetlenül a társadalmi státusztól. Azóta a teaszertartás számos, kizárólag ennek a rítusnak szentelt verset és festményt szerzett. Magát a teát a kínaiak egyfajta gyógyszeres elixírként fogták fel, amelyről sok értekezés és egyéb dokumentális bizonyíték maradt fenn.
A teaivás hagyományának kialakulásának csúcspontja a 7-11. Századra nyúlik vissza, amely a Chan buddhizmus maximális népszerűségének éveihez kapcsolódik, amely a teaitalt az egészség elixírjének, az emésztőrendszer betegségeinek csodaszerének tekintette., a fejfájás, az ízületi fájdalom, a rossz közérzet enyhítésére szolgáló eszköz és kiváló módja annak, hogy elmélyüljön az éjszakai meditáció folyamatában.
Az ünnepség szakaszai
A teaszertartás minden szakaszát a "Teakönyv" ismerteti, amely ugyanahhoz a korszakhoz tartozik, és Lu Yu kínai költő alkotása. A belső erkölcs, az etika és a kultúra önképzésének alapjainak szentelik. A könyv 18 alapvető eszköz felhasználásával ismerteti a tea gyűjtésének, feldolgozásának, további főzésének és ivásának főbb módszereit.
Amint a teaital a tömegek számára elérhetővé vált, és a buddhizmus elterjedt, a teaszertartás fokozatosan elérte Tibet és az ókori Japán határait, és a 13. századra a szamuráj, a nemesség és az egyszerű emberek szimbolikus rítusává vált. Az idők folyamán megjelentek a különleges "Teaházak", amelyek különleges kerámia edényekkel voltak felszerelve, és a 16. századra a teaivás minden spirituális gyakorlat különleges rituáléjává vált, bizonyos titkos jelentéssel felruházva.
Érdekes, hogy a 18. században Japánban elterjedtek a speciális "Teaiskolák", amelyekben a mesterek szigorú irányításával megtanulták a komplex teaceremónia szervezésének készségeit. Hosszú évszázadok alatt 7 alapvető rituális típus jutott le ránk, amelyeket mindenkinek ismernie kell, aki teljes mértékben el akarja sajátítani az ősi művészetet. Ide tartoznak a hajnalban, reggel, délben végzett különleges manipulációk, az éjszaka, időn kívül végzett rituálék, teafogyasztás édességekkel és főzés a hirtelen megjelenő vendégeknek.
